Los Buzos Resort, Panama. Nemzetközi kajakos berkekben ez a hely a tengeri peca mekkája, ahová mindenki vágyik, aki egyszer az életben tengeren szeretné kipróbálni a kajakos pecát. Erre Los Buzos talán a legideálisabb hely.
A történetünk 2019 nyaráig nyúlik vissza, amikor is lefoglaltunk egy hetet 2020. decemberére. Koronavírus még sehol, így izgatottan álltam neki a szervezésnek. Sikerült is egy 12 fős csapatot összerakni. Aztán 2020 márciusban megjelent a koronavírus. Az előlegeket már befizettük, így optimistán vártunk, hogy majd decemberre már nyoma sem lesz ennek az őrületnek, amire a nyári számok alapján igen jó esély is volt, így lefoglaltuk a repülőjegyet a Lufthansa járatára, Budapestről Franfurti átszállással. Aztán jött a második hullám Európában, de azt az információt kaptuk, hogy Panamában októbertől megszüntetik az utazási korlátozásokat, így továbbra is bizakodtunk.
Októberben kaptuk az információt, hogy a Lufthansa törölte a járatunkat, de mielőtt bepánikolhattunk volna, írták, hogy a KLM-nek van ugyanaz a járata, egyező indulási és érkezési időpontokkal, csak Amszterdami átszállással, amire gyorsan át is foglaltuk a repülőjegyeinket. Na innentől remegve, izgulva vártuk az indulást, figyeltük az aktuális korlátozásokat mind itthon, mind Panamában, mind az amszterdami reptéri tranzitszabályok vonatkozásában.
Elérkezett az indulás pillanata, így december 11-én reggel 5 órakor a hat magyar utazó a Liszt Ferenc reptéren találkozott. Sajnos 4 magyar résztvevő a koronavírus miatt kialakult helyzetben, illetve az utazási bizonytalansági faktornak köszönhetően (azaz vajon haza tudunk-e utazni egyáltalán kockázati faktort is szem előtt tartva) nem tudott velünk utazni. Tehát reggel 6:35-kor felszállt a gépünk és kicsivel több, mint 2 óra múlva 8:45-kor leszálltunk Amszterdamban. (Koronavírus ide vagy oda, a gépünkön egy tűt nem lehetett leejteni, úgy tele volt, mint ahogyan az amszterdami reptéren is, mint a heringek, úgy álltunk sorba a tranzit útlevél ellenőrzésnél. Védőtávolság sehol, egyedül a maszk, amit mindenki viselt, volt a koronavírusi intézkedés). A Panamai repülőnk 11:10- kor indult, így belefért egy sör és némi elemózsia a váróban.
A menetrendnek megfelelően 11:10-kor felszállt a gépünk, és egy laza bő 11 órás repülést követően érkeztünk meg Panama city be, helyi idő szerint 16:45-kor. Ez egy hosszú repülés volt, nagyon hosszú, irgalmatlan hosszú, szinte egy örökkévalóság. Főleg úgy, hogy az előttem lévő ülés háttámlájába épített monitoron valós időben tudtuk követni a repülés adatait, és mikor már két órája repültünk, és a gép még csak épphogy elhagyta Anglia légterét akkor tudatosult bennem, hogy ez nagyon hosszú repülés lesz. De mivel egyszer minden út a végéhez ér, így mi is leszálltunk Panamában.
A repülő útját az ülés háttámlájába épített monitoron valós időben követhettük
 |
Az megint izgalmas volt, hogy a reptéren az ellenőrző személyzet nem igazán beszélt angolul, mi meg nem beszéltünk spanyolul :) A reptéren be kellett mutatni egy 48 óránál nem régebbi negatív PCR, vagy Antigén tesztet, amit mindenkinek sikerült az indulás előtti napon elintézni, így az első ellenőrzési ponton átjutottunk. A másodikon kezdődtek az izgalmak, mivel ott tettek fel kérdéseket, csak éppen spanyolul. Abból a szempontból nem volt gond, hogy aki angolul sem tudott, az is kézzel lábbal magyarázta, hogy horgászni jöttünk, 1 hétig maradunk, és Los Buzosba utazunk. Na erről a helyről azt sem tudták mi az, ezért mondtuk a falu nevét, Cambutal. Mivel még mindig tágra nyílt szemekkel várták az információt, elárultuk a megyét is, Los Santos. Na azt már tudták, hogy merre van, így megnyugodtak. Egyébként is le kellett adni egy kitöltött nyilatkozatot, hogy miért jöttünk, és hová megyünk. Ezután jött még egy bőröndátvilágítás, ahol mindenki ismét simán átjutott. Szabadok voltunk, megérkeztünk!
Előzetesen megbeszéltem a kapcsolattartóval, hogy intézzen egy transzferbuszt a reptérről a szállodáig, ugyanis Los Buzosba csak másnap utaztunk el a fővárosból. Mivel fogalmunk sem volt, hogy ki és milyen járművel érkezik, ezért újra aggódni kezdtünk. Azt tudni kell, hogy a Panamai reptéren van egy fél órás ingyenes wifi opció, ami szépen le is járt, míg átjutottunk az ellenőrzésen, és én így Telenorosként net és telefon nélkül maradtam, mivel a Telenornál nincs semmilyen itt is érvényes napidíjért igénybe vehető világjegy. Így viszont csak vagyonokért tudtam volna telefonálni, vagy netezni. Mivel volt olyan utitársunk, akinél volt ilyen világjegyes opció, ezért elkezdtünk érdeklődni a LosBuzosiaktól, hogy ki a sofőr, mikor jön, hol van...... Kb 10 perc után a reptér bejáratával szemben az út túloldalán feltűnt egy középkorú férfi egy KALAUZ feliratú lapot tartva a kezében (fejjel lefelé) így szinte felkiáltva örömünkben rohamoztuk meg az illetőt. Romel, mert ez volt a keresztneve, a hős megmentőnk (tökéletes angol tudással) bepakolta a csapatot a buszba, és nagyon kedvesen és beszédesen, egy rapid útközbeni idegenvezetést is beiktatva elfuvarozott minket a Hotel Milánba, a szállásunkra. A foglaláskor a koronavírusra való tekintettel mindenki külön szobát kapott. A szoba teljesen jó volt, itthoni mércével is megfelelt egy erős 3 csillagos szállodai szobának, bár a légkondi elég hangos volt, az itthoni csendes split klíma csak pár szobában volt. Én pont nem ilyet kaptam, így döntenem kellett, hogy a zúgást, vagy az izzadást választom, a több, mint 30 fokos Panamai hőségben.
A "csodaklíma", hűt, de irgalmatlan hangos.
Mivel fáradtak, de izgatottak voltunk, így egy gyors zuhany és átöltözés után elindultunk valami vacsorának valót nézni, és a szállodától 50 méterre találtunk is egy megfelelőnek tűnő helyet, ahol inni is és enni is lehetett. Még szinte le sem ültünk a különhelységben, amikor már rendeltük is az első kör helyi Panamai sört. Az étlapot böngészve a csapat nagyobbik része a legnagyobb hamburger mellett döntött, míg Laci és Barna egy nagy adag nachos-t rendelt.
A nachostál mérete mindenkit meglepett, Barna ijedtében át is helyezte a tálat Mikibá elé, hogy mindenki elérje, mert egyedül nem biztos, hogy elbírt volna vele
Ha már megemlítettem két nevet, bemutatnám a csapatot is. Szóval Laci, aki egyedül tudhatott magának mélyebb tapasztalatot az itteni Hobie Outback kajakokkal kapcsolatosan, képviselte a mérnöki vonalat a csapatban, Barna doki volt az egészségügyi felelős, aki becsülettel fel is készült, mindenféle gyógykészítménnyel a táskájában. Tomi a gasztro gurunk, Gábor a vérbeli kereskedő, Mikibá, a csapat bölcse és kritikusa aki korát meghazudtoló kitartással jön velünk a túrákra, Mariusz és Magdalena, a lengyel kajakpecás barátaim, illetve jómagam, a szervező szerepében alkottuk a panamai különítményt.
A magyar csapat tagjai: Laci, Barna, Tomi, Gábor, Mikibá és én.
Mariusz, Magdalena, és a sofőrünk, Romel.
Szóval Barna és Laci, amikor meglátták az eléjük kerülő tepsi mérettel rendelkező púposan megrakott nachos tálat, hangos örömkiáltással nyugtázták, hogy jó helyen vagyunk. Megérkeztek a hamburgerek is, illetve előtte előételnek még rendeltünk némi sültkrumplit, helyi csípős szósszal nyakon öntve. Jött még 2-3 kör sör, egy-két rumos kóla, szóval jóllakva és elégedetten készültünk a fizetésre, amit magamra vállaltam, aztán majd elszámolunk alapon. Sokat nem beszéltem a felszolgálóval, csak odadugtam a kártyát a terminálhoz és kész. Aztán az elszámolásnál néztem a számlát, és a végén ott volt 20% borravaló felszámítva. Ez is Panama. Elvárják mindenhol, mindenért a jattot, és ha nem jelzed magadtól, hogy mennyit adnál, automatikusan hozzáteszik a számlához! Jóllaktunk, finom volt, vissza a szállodába, és alvás.
Másnap reggel a szálloda melletti étkezőben megreggeliztünk, ez nagyjából 10$. Ebbe belefér egy rántotta, két kis sültkolbász, két pirítós, egy narancslé, meg egy kávé. A szobaár nem tartalmazza a reggelit. A szobáért fejenként 44€-t fizettünk. Délelőtt 10 órára pontosan megérkezett a tegnapról megismert sofőrünk, és immár 10 fővel elindultunk Los Buzosba vezető bő 6 órás autóútra. A 10 fő úgy jött ki, hogy Panamába csatlakozott a csoportunkhoz két amerikai is. A Panamai autópálya mesze van a jótól, helyenként lehetett akár 100-al is menni, volt, hogy két sávos is volt, de akkora kátyúkat is láttunk, amitől megrémültünk. Útközben egy-két rövid pisiszünettel, meg egy hosszabb étkezési szünettel a tájban gyönyörködve vártuk, hogy végre megérkezzünk.
Irány Los Buzos!
Nem unatkoztunk útközben, mesés tájakon vitt az utunk.
Egyszer csak a busz bekanyarodott egy épület mellé, és megállt. "Welcome to Los Buzos" hallatszott az üdvözlés. Na végre itt vagyunk. Érzékeny (és jattos) búcsút vettünk a sofőrtől, aki azt meg is érdemelte, hiszen az egész úton válaszolt a kérdéseinkre, mesélt, ezzel is könnyítve a hosszú utat. A regisztrációt követve megmutatták a szobákat, bepakoltunk, körbejártuk a helyet, ismerkedtünk a személyzettel, na meg birtokba vettük a folyamatosan töltött sörhűtő tartalmát, ami nonstop, korlátlan mennyiségben inclusive fogyasztható.
Az ismerkedés pillanatai
Lassan elérkezett a délutáni bemutató ideje, ahol is megmutatják a felszerelést, kajakot, és a számunkra addig ismeretlen trollingozás módszerét. A kajakok alapból benne vannak az árban. Mentőmellényt, kést, fogót adnak a kajakokhoz. A horgászfelszerelésre és a csalikra két opció van, az egyik, hogy viszed a sajátodat, a másik, hogy itt bérelsz. Mivel nekünk fogalmunk sem volt, hogy mire van szükségünk, ezért a bérlés mellett döntöttünk.
Felszerelés bemutató
Meseország.
A 250$ felszerelés bérleti díjért cserében 3 felszerelést kaptunk:
1, Élőhalas trollingos bot. Ez egy nagyjából két méteres amerikai típusú bot volt 50-200lbs tartományban, ami elvileg a használható zsinór szakítószilárdságát jelenti, bár ennyire erősnek nem éreztem. A trollingos (jobbkezes!) multiorsón 65lbs fonott zsinór volt, ami nagyjából 30kg-os szakítószilárdságot jelent, ez elé egy 30 méternyi monofil előtétzsinór volt, majd jött egy forgó után a kb 2 méteres 80 librás fluoro előke, plusz a hihetetlen méretű 13/0-ás tengeri circle hook.
2, Jiges, popperes bot. Ez szintén egy két méteres bot a trollingos bot márkájában és tartományában, csak spinning gyűrűkkel. Ezen egy Daiwa BG 5000-es spinning orsóval, 65lbs fonott zsinórral, fluoro előkével. Ezzel oldottuk meg a műcsalis trollingozást, ha éppen nem volt élőhalcsalink, ezzel jigeltünk, és poppereztünk. Meg lehetett vele mindent oldani, de nyilván az egyes módszerekhez léteznek specifikus jobban használható botok, de ez is tette a dolgát.
3, Csalihalfogó bot. Ez egy sokkal kisebb dobósúlyú 10-20lbs bot 2,1 méteres hosszban, amivel a kis jigeket (kb 30gramm) dobáltuk. Ezzel fogtuk a csalihalat felszínen, vízközt, illetve fenékről jigelve. Ezen egy 40-es Daiwa BG4000 orsó volt, 15lbs fonott zsinórral+fluoro előkével.
Összességében elmondható, hogy a bérelt felszereléssel meg lehet oldani mindent, amire ott kint szükség van, de ha többször is tervez valaki tengeri pecát, a saját megkímélt felszerelésével biztosan jobban jár. Mi is erősen gondolkozunk, hogy legközelebb saját botokkal, orsókkal megyünk ki.
A felszerelések bemutatása után mindenki megkapta a 3 botot, melyek felszerelt, horgászatra alkalmas botok voltak, tehát a két spinning boton volt egy-egy csali (kis jig csalihalat fogni, egy trolling wobbler), valamint az élőhalas bot is fel volt szerelve, horgozva. Mivel csalit nem igazán vittünk magunkkal, és felkészítettek minket, hogy abból azért még kelleni fog, ezért irány a helyi "horgászbolt", ahol mindenki kapott egy csalisdobozt, és kénye-kedve szerint vásárolhatott csalit magának. Vettünk pár jiget, poppert, plussz élőhalas végszereléket, aztán jött a vacsora, kis beszélgetés, és irány az ágy, mert másnap reggel 5-kor reggeli, és 6-kor vízreszállás!
A helyi "shop" a legszükségesebb csalikkal. Popperek, mélyretörő trolling wobblerek, jigek. Jó a választék, de legközelebb biztosan viszek plusszban pár fast jiget, mert abból nem volt választék.
Az ellátásunk reggeliből (tojás rántotta variációk helyi ízlés szerint, friss gyümölcs, amerikai palacsinta, sült kolbász, variálva) állt, valamint mindenki kapott a pecára egy nagy flaska vizet, plusz tízórait (1-2 szendvics, taco... + választható snackek) vízhatlan dobozban. A víz a pecák során 99%-ban el is fogyott, de a gájd csónakban mindig volt plusz, így az utántöltés megoldott volt peca közben is. Vacsorára szinte mindig hal volt. Amikor visszaértünk a pecából mindig várt minket némi rágcsa, na meg a korlátlan hideg panamai sör. A vacsora mennyisége és minősége is osztályon felüli volt. A Vacsora előtt szinte mindig volt egy kis sashimi a frissen fogott halakból. (egyszer nem volt, mert aznap sajnos nagyjából betliztünk. Kárpótlásul olyan steaket kaptunk, hogy a fülünk kettéállt tőle. Mind a méretét, mind az ízét tekintve fenomenális volt!)
Az a bizonyos steak
A jetleg - időeltolódásból adódó zavar - engem utolért, ugyanis a kinti idő szerint este 6-kor már el tudtam volna aludni, hajnali 2-kor meg már fenn kukorékoltam, de legalább a reggeliig le tudtam tölteni a kamerákról a felvételeket. Sajnos Tomit a tengeribetegség kapta el, az első két nap kellően rosszul volt. Az erre való homeopátiás Cocculine semmit sem ért, a problémát a Daedalon oldotta meg! A harmadik naptól, miután a Daedalont elkezdte szedni, semmi baja nem volt.
1. Pecanap
Reggeli után beöltözve, levittük a botokat a vizet és a snackcsomagunkat a partra. A kajakokat trélerrel vitték le, ott aztán mindenki elkezdte felszerelni azokat, Kamerák, botok a helyükre és mehet a vízreszállás. A botokhoz van biztonsági botrögzítő heveder, amit mindig használni kell, mert ha a felszerelés menet közben elveszik, és nem volt kikötve, akkor azt ki kell fizetni. A vízreszállás is izgalmas volt, mivel a szörfhullámok azért megnehezítették azt egy picit. A megoldás az volt, hogy a gájd derékig a vízben állva a szörfhullámok mögött tartotta a kajakot, amíg mi bepattantunk. Ez volt, hogy nehezen ment, itt a pocakosok hátrányban vannak, de azért megoldottuk. Mikor minden kajak a vízen volt partközelben, felkészültünk az úgynevezett "S-Curve" manőverre. Mivel apálykor szálltunk vízre, a terület előtt lévő zátonyoknál több méteres szörfhullámok voltak, amiken lehetetlen lett volna átkelni, így egy S kanyart leírva két zátony közötti csatornán tudtunk viszonylag védett vízen kijutni a nyílt óceánra. Mondanom sem kell, hogy azért volt izgalom azt látva, hogy tőlünk 20 méterre több méteres tarajos hullámok zubognak, törnek meg a sziklákon. Szóval a gájd vezetésével libasorban jutottunk ki a nyílt vízre. A zátonyt elhagyva kicsit szétszóródtunk, és elkezdtünk műcsalival trollingozni, miközben becéloztuk a "vaca" zátony bal oldalát. Ez a zátony kb 1 km-re volt innen, addig trollingoztunk.
Úgy fél úton lehettünk, amikor is Mikibá hangja szólalt meg a rádióban: "Nem azért mondom, de fish on!" Szóval Mikibá műcsaliját elmarta egy hal vontatás közben. Az első. Össze is csődültünk páran, hogy megnézzük mi történik. Mikibá derekasan küzdött egy Jack crevalle-al, ami nagyon hasonlít a GT-hez testfelépítésében, így kellő erővel küzdött, de Mikibá került ki győztesen! Megvolt az első hal úgy, hogy még szinte ki sem jöttünk a vízre. Mi lesz itt ezután?
Mikibá Jack Crevalle (Jakabhal) hala
A vaca mellett elhaladva az én műcsalis botom is felszisszent vontatás közben. Izgatottan kaptam a bothoz. Túl nagy ellenállást nem éreztem, így kissé nyugodtabban csévéltem a halat magam felé, amikor is a felszín alatt a tiszta vízben felsejlett egy 60-70centis cápa. Itt betojtam. Mi a francot fogok most ezzel kezdeni? A horog kívülről akadt, így az egyetlen biztonságosnak tűnő kivételi mód az volt, ha a farkánál fogva veszem ki, mint a legtöbb tengeri halat. Mint kiderült, ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhattam volna, mivel olyan erős izomzatú halról van szó, aki simán visszahajlítja a fejét a farkához, még akkor is, ha annál fogva lógatják. Hát elkezdődött a kardozás, hogy elkerüljem a farkánál fogva ide-oda "kígyózó" cápa büntetését. Nagy nehezen sikerült a horgot kiszabadítani. Hihetetlenül erős bőre volt, alig jött ki a horog. Azért egy fénykép erejéig a kamerának is megmutattam, majd úszhatott tovább.
Nem sokkal később Gábor is beszólt a rádióba, ő is egy hasonló méretű cápát akasztott. Itt a gájd segítségével sikerült megszabadítani a halat a horogtól. Miután a gájd hozzá se nyúlt a cápához, még inkább éreztem, hogy veszélyes dolgot műveltem a farkánál kézbe vett cápával, de a fotó kedvéért bármit :)
Gábor cápája
Két gájd kajakkal jött ki velünk, a harmadik pedig motorcsónakkal. Ő gyorsan elvonult a zátony mellé csalihalat fogni, majd visszatérve a csalihalakkal élesítettük a nagyhalas trolling felszerelést, és elindult a vontatás. Vontatás közben meg megálltunk egy-egy jigelésre. Minden kajak fel van szerelve egy Garmin 4-es méretű radarral, ami a hagyományos szonárkép mellett navigációval is rendelkezett. A radarokba a hotspotok gps koordinátái el voltak mentve, így a térképen folyamatosan láthattuk ezeket. A gájdok rádión adták az utasítást, hogy melyik pont környékére menjünk. Én a vaca-tól dél-keletre lévő két pont környékén kezdtem el a vontatást. Erős nyugat-keleti áramlatban laza pedálozással sokszor szinte csak egy helyban tartottam a kajakot, ha haladni akartam nyugat felé, akkor kissé bele kellett taposni. egy óra is eltel legalább eseménytelenül, mikor a nagyhalas orsó először felvisított. Mondanom sem kell, pulzus 160-on azonnal. Azt elmondták, hogy kb 10 másodpercig nyeletni kell a csalihalat, úgyhogy elkezdtem szembefordulni a hallal, kézbe vettem a botot, és az orsót akciófékre váltottam. MEGVAN! éreztem a halat, de kb 5-10 másodperc múlva megkönnyebbült a szerelékem. Leakadt. Na nem baj, talán jön majd másik. Szóltam rádión, hogy csalihalra van szükségem. Jött is a motorcsónak, felcsaliztunk, és mehetett tovább a buli. Elindultam nyugatnak a többiek után néha megállva egyet jigezni, de egy mini halon kívül semmit sem fogtam.
Sajnos a halak nem voltak elemükben. Se élőhalra, se jigre nem volt igazán eredményes a pálya. A gájdok, amikor éppen nem nekünk kell segíteni, vagy csalihalat próbálnak fogni, vagy vacsorát, így esett, hogy azért volt mit ennünk úgy is, hogy szinte nem fogtunk értékelhető halat. A gájdnak mondtam is a vízen, hogy kemény meló ez a kapástalan peca, amire azt válaszolta, hogy vannak ilyen napok, ezért is jövünk 5 napra. Lássuk be, igaza van. Elérkezett a partraszállás ideje, jött az info rádión, hogy irány a Darret (gájd) után ki a partra. Ekkor már dagály volt, így azon a helyen, ahol reggel lehetetlen volt kimenni, most szépen a nagy víznél be tudtunk jönni. Szinte hulla fáradtan "estem" ki a kajakból. Az egész napos non stop pedálozástól egy kissé bedurrant a térdem, így alig bírtam kimászni a vízből, miközben a gájd futva húzta ki a kajakot a vízből. Kínomban felnevettem, fel kell nőni a helyzethez. Nem is volt annál jobb érzés mint mikor a parton a mellénytől megszabadulva visszamentünk "hűsölni" egyet a 28 fokos Csendes Óceánban.
Partraszállásnál a gájd tartotta a kajakot, amíg kiszálltunk, így elkerültük a szörfhullámokat és az ezzel együtt járó majdnem garantált borulást.
2. Pecanap
A reggel ugyanúgy 5 órai reggelivel indult.
Kajakok felkészítése vízreszállás előtt
Ezek miatt a parti szörfhullámok miatt kell derékig a vízben állva beszállni a kajakba, ha nem akar megborulni az ember.
A terv ugyanaz volt mára, mint tegnapra, helyben megyünk ki és a tegnapi pályát nézzük meg újra. Az én elképzelésem az volt, hogy ma a vaca zátonytól délre, délnyugatra eső spotokat fogom horgászni, így a vaca zátonynál megkapott csalihalammal elindultam a "roostercity" pont felé, hátha a nevéből adódóan bemutat egy kakashalat. A technika ugyanaz volt, élőhal vontatás közben meg-meg állva jigezés. Nem igazán találtam halat. Egyszer csak kapás élőhalra, amit sikerült elkapkodnom, így nem akadt meg a hal. Közben javasolták a gájdok, hogy nézzünk meg mélyebb vízű jiges spotokat is, úgyhogy a nyílt víz felé indultunk, és kb 6-800méter után megérkeztünk a jiges kb 50 méteres mélységű sziklás aljzatú pályára. Nagyjából öt kajak jigelte a pályát folyamatosan, de csak 1-2 kisebb sügérféle, vagy bonito jött ki, így visszatértünk a 30méteres vízen jelölt spotokhoz, ahol egy minigroupert sikerült kisjiges felszereléssel megfognom.
A nap egyetlen általam fogott hala
Lassan haladtunk a partraszállási zóna felé 15-30 méteres vizeken, amik ideálisak a kakashalnak és a cubera snappernek, amikor is felvisított az élőhalas orsóm. Szembefordultam a hallal, kivártam az időt, aztán átváltottam akciófékre. Abban a pillanatban megkönnyebbült a felszerelés. Kitekerés után egyértelmű volt mi történt, a forgó feletti csomó adta meg magát. Itt eldöntöttem, hogy holnapra minden felszerelésemet újrakötök, de az élőhalas pecának mára vége. Jiges peca kézbe, és a kivonási pont felé haladva vallattam a vizet, eredménytelenül. Azaz hogy hallal nem találkoztam, de egy hatalmas teknőssel igen.
Amint az a fenti képen is látszik, a víz tiszta zöld volt, amit nem szeretnek a halak, ez is oka lehetett a mai napi betlizésnek.
A víz, az időjárás és a táj látványa valamelyest kárpótolt, de tudat, hogy két jó halat is elbuktam a mai napon, illetve, hogy szinte nem fogtam semmit, azért elkeserített. Mivel nem csak én mondhattam magam eredménytelennek az első két nap után, a vacsora közben (ami kárpótlásul a korábban már bemutatott gigantikus tomahawk steak volt) megszültük a következő napi tervet és taktikát.
3. Pecanap
Mivel a resort előtti terület nem adta a halat, ezért a gájdok javaslatára a mai napon panga mothershipping lesz, ami azt jelenti, hogy a helyi panga csónakokba pakoljuk be a kajakokat, és azzal elvisznek minket egy távolabbi területre, ahol is bepakoljuk a kajakokat a vízbe, és onnan már kajakból pecázunk.
Panga mothershipping
A csapat rajtam kívül úgy döntött, hogy ezt a napot inkább csónakból pecázza végig, hogy tanuljanak a gájdoktól csalivezetési technikát, vagy bármi mást, ami hasznos lehet. Én maradtam a kajakos verziónál. Útközben a csónakokból is vontattunk műcsalikat, amivel egy-két tonhalat, bonitót már útközben el lehetett csípni. Ha delfincsapatra leltünk, azokat érdemes volt követni, mert sokszor a tonhalak után igyekeznek némi táplálékhoz jutni. Láttunk is útközben delfineket, dobáltuk is a körülöttük lévő vizet, pár dobás erejéig, amikor is én egy bonítót tekertem ki a vízből. A bonító is hihetetlen sportos hal, mint a tonhal, úgy ugrik meg, visít a fék a könnyű jiges boton, szóval ez is nagy élmény, de hát vannak itt olyan halak, amik ezeket a bonítókat eszik, nekem inkább rájuk fájt a fogam. Így mikor a célterületre megérkeztünk, vízre tettük a kajakot, beszálltam, és a gájdok javaslatának megfelelően elindultam a kb 500 méterre található XXX ponthoz, azaz a Tripple X-hez, ami jó Kakashalas pálya. Útközben a radaron a mederfenéket vizslatva, ha törést, vagy kishalrajt láttam, leengedtem a jiget. Go big, or go home alapon eldöntöttem, hogy csak a nagyját szedem, így jignek is egy 180grammos fast jiget tettem fel. Pár ilyen megállást követően az egyik tekerésbe bődületes erővel vágott bele valami, amit sikerült is megakasztani, de a harmadik mélybetörésénél elszakadt az előkém. Felkötöttem egy új jiget és folytattam az utam az XXX pont felé. Újabb halraj a radaron, így a jig ment is a fenékre. Gyors tekerés, majd a bot karikába, a botspicc vissza a vízbe. Gyorsan az orsó hajtókarját elengedve két kézzel kapaszkodtam a botba, mert az első 10-20 másodpercben esélyem sem volt másra. Aztán én kerekedtem felül, és könyörtelenül, teljes erővel, nyögve, lihegve pumpáltam a halat felfelé, miután egy gyönyörű nagy Bluefin travelly feküdt fel a vízre a kajak mellett. Meseszép ez a hal! És irgalmatlanul erős a méretéhez képest.
Bluefin travelly
Tomi is fogott ilyet az utolsó napon
Folytattam az utam a javasolt terület felé, amikor is szó szerint felvisított az élőhalas orsóm. A zsinór hihetetlen tempóban futott le az orsóról. Próbáltam az éppen kézben lévő jiges botot elrakni, de annyira izgultam, hogy nem tudtam hirtelen, hogy hová tegyem, így lefektettem előre a lábam között a kajakba, majd kézbe vettem az élőhalas botot, átváltottam a féket akcióra, és ebben a pillanatban megkönnyebbült a szerelék. Már megint. Valami dög elharapta az előkét. Lassan kezdtem aggódni, hogy egy élőhalas kapást sem tudok megfogni. A gájd szerint wahoo lehetett, azok szoktak ilyet csinálni. Újraszerelést követően megkaptam a csalihalat, ami ez esetben egy blue runner volt, ami itt állítólag a legjobb csalihal, ami létezik. Erős, szívós, sokáig életben marad lassú vontatásnál is.
Gábor Blue runnere a tuti csalihal
Nagyjából a negyedik körömet tettem meg az XXX pont környékén, lassan közben jigelve, amikor is megszólalt lomhán az élőhalas orsó. Épp feneket ért a jig, szóval őrült módon kezdtem el tekerni az orsót. Mikor eltettem a jiges botot a bottartóba, látom, hogy az élőhalas zsinór a megszokottnál feszesebben áll, és elég meredek szögben mutat a fenék felé. Egy kicsit beletapostam a pedálba, amikor a bot elkezdett görbülni, az orsó lassan adagolta a zsinórt, érzésre úgy, ahogy a kajak haladt. Kapásból az jutott eszembe, hogy a csalihalam beakadt a fenéken valamibe. Ilyenről még nem hallottam, de hát az nem jelenti azt, hogy nem is lehet ilyen. Ahogy megálltam a kajakkal, a zsinór sem ment le tovább az orsóról. Kézbe vettem a botot, és a kajakkal szembefordultam a csalival, visszaváltottam az orsót akciófékre, majd egy-két emelés után elkezdtem tekerni az orsót. Valószínűleg az áramlat a csali felé vitt, mert még mindig csak azt éreztem, mintha elakadtam volna. Ráadásul túlfordultam a kajakkal, így a zsinór ismét mögém került. Innen egyszerűbb volt ugyanabban az irányban továbbfordulni, szóval átemeltem a zsinórt a hátam mögött lévő botok felett, majd úgy döntöttem, hogy feszes fékkel kézben tartott bottal elkezdek pedálozni, meghúzom a cuccot. Ezt kell csinálni, ha leakad a jig a fenéken a sziklába. Ekkor olyan érzés volt, mintha húznék valamit mögöttem. Aztán jött az első rúgás, mikor a botspicc és a karom is egyértelműen jelezte, hogy hal van a cucc végén. Elindult a fárasztás. Addigra a gájd csónak is a közelbe ért, így lett videófelvétel is, mivel nagy izgalmamban a fejkamerát kikapcsoltam, a többit meg elfelejtettem időben bekapcsolni. Keményen fogtam a halat. A botot igyekeztem a elehető legegyenesebben tartani a kajak orra felé mutatva, mert így nincs esélye a halnak, hogy esetlegesen megborítson. A hal egy-egy kirohanásakor olyan sebességgel siklatta meg a kajakot, amilyennel én pedálozva sem vagyok képes.Fogalmam sincs mennyi ideig tartott a fárasztás, talán 5-10 perc, amikor is megláttam egy hatalmas ezüst halat a víz alatt. A következő pillanatban már egyértelműen látható volt. It's a rooster! kiáltottam fel örömömben. Egy bitang nagy kakashal küzdött a szerelék végén. Itt már mindenem remegett az izgalomtól. Itt van a horgon, amire vágytam, amiért jöttem, közép amerika ikonikus hala a kakashal. Leírhatatlan érzés. A hal felfeküdt a kajak mellett a víz tetejére. A gájd kérdezte, hogy kivegye-e, de mondtam, hogy megpróbálom egyedül. Az első próbálkozás nem sikerült, mikor megpróbáltam a kopoltyúfedél alá nyúlni, a hal megugrott, kicsúszott a kezemből. Ekkor tett még egy próbálkozást a menekülésre, de már sok ereje nem volt, így egy kör után már kezesbárányként hagyta, hogy a kopoltyúfedél alá nyúljak. A kiemeléskezdetén még megrázta magát, de erősen tartottam, így be tudtam csúsztatni az ölembe. Trophy Rooster, gratulált a gájd. Örömkurjongatásaim szerinte a nagyjából 20km-re lévő szállásunkon is hallhatóak voltak. Leírhatatlan az öröm. A halat nem mértük, de bőven 120 centi körül volt. Mivel a hal kifáradt, így az elengedés előtt kicsit megúsztattam a kajak mellett. Elengedés előtt azért eldicsekedtem még vele az egyik panga csónakból a közelben horgászó társaimnak is megmutatva a fogást. Mikor már éreztem, hogy a halnak visszatért az ereje, elengedtem. Gond nélkül merült a mélybe. Már sok idő nem volt hátra így hát csalihal nélkül jigelgetve telt el az idő, mígnem jött rádión a gyülekező instrukció. Volt még egy-két akcióm jigre, de vagy megtépett, vagy leakadt, így több halat nem sikerült fognom ezen a napon. De ez egyáltalán nem érdekelt, mivel megvolt a kakashal! Bepakoltuk a csónakokba a kajakokat és visszatértünk a szállásra.
Roosterfish - kakashal
4. Pecanap
A terv megegyezett az előző napival, Panga mothershipping vissza a tegnapi területre. Nem sokkal a vízre szállás után láttam a felszínen rablásokat, így arra vettem az irányt, és az első dobásra el is marta egy bonito.
Nagy csali nagy hal? Majd meglátjuk.
Hihetetlen, hogy ezek a halak hogy húznak, Kifejezetten élmény a fárasztásuk e kisjiges bottal. A bonito viszonylag gyorsan elpusztul, így amint kivettem a szájából a csalit, már tettem is fel az élőhalas botra csalihalnak, majd irány az XXX spot.
Duplahorgos szerelék
Vontatás közben a szokásos nagyjiges peca. Volt is két jó halam, de nem sok közöm volt hozzájuk. Az egyik menet közben leakadt, a másikat meg sem tudtam állítani, mielőtt megtépett. Hihetetlen erővel törnek a mélybe vissza, miután leverik a jiget. Megérkeztem kiszemelt célterületre. bóklásztam, jigeltem viszonylag esemény nélkül. Egyre lassabban haladtam a kajakkal, egyre több megállással, jigeléssel. Már kezdtem azon tanakodni, hogy megnézem a belső kicsit mélyebb spotokat, amikor megszólalt az élőhalas orsó. Erre a hangra vár az ember attól a pillanattól kezdve, hogy beül a kajakba, mert ez biztosan egyet jelent a nagy hal kategóriával, Már csak a csalihalak 1-2 kilós méretéből adódóan is. Nem állt meg, így a szokásos protokollomat követve jiges bot elpakol, hallal szembefordul a kajakkal, bot a kézbe, orsó fék átvált akcióra, zsinór megfeszít. Ekkor kezdtem aggódni. Olyan erővel indult meg, amire álmomban sem gondoltam. Szabályosan repültem a kajakkal, ahogy húzott maga után.
Az erejét talán mutatja, hogy az itt éppen oldalt fordult kajakot úgy húzza, hogy mögötte kisimult a víz.
A botba két kézzel kapaszkodva csak lestem ki a fejemből. Az első kirohanását látta a gájd, fel is vette, és csak nevetett, miután megjegyezte, hogy ez nagy lesz. Az volt. A bot karikába, a spiccet sokszor alig bírtam kiemelni a vízből, a hal pedig az első gyors kirohanása után komótosan húzott arra, amerre akart. Nem irányítottam, csak kapaszkodtam a botba, és próbáltam akkora ellenerőt kifejteni, amekkorát csak bírok.
A 200lbs fékerőt is bíró bot karikába hajlott.
Nem, ez nem kakashal. Az 5-10 percen belül felfeküdt, ennél tíz perc után még alig tudtam pár méter zsinórt visszaszedni. Kérlelhetetlenül húzott az általa választott mélységben. Ha pár méter zsinórt visszaloptam, a következő percekben azt visszavette. Az első fél óra így telt. Én egyre jobban nyögtem, a kezeim remegtek, nem csak az izgalomtól, hanem a kezdődő fáradságtól is. Nagyjából olyan érzés, mintha egy erős harcsázós felszerelést lekötnék a földhöz egy betonkockához, és egy órán keresztül emelném teljes erőből. Valamit csinálnom kellett, mert fogytán volt az erőm, így kitaláltam azt a pozíciót, amivel a karomat tudom pihentetni. A bot nyele a jobb combom alá, a bal térdemet felhúzva, az orsó előtti részt a térdemen alátámasztva sikerült egy kevésbé energiaigényes pózt felvenni. Ebben a pózban könnyebben tartottam a botot hagyva a halat, hogy húzzon és fáradjon. Fél óra után tudtam folyamatosan, apránként visszaszedni a zsinórból, és nagyjából egy óra kellett, mire megláttam a halat.
Egy közel két méteres cápa úszott a kajak mellett.
A gájd szerint bikacápa volt. Meg is kérdezte viccesen, hogy akarok-e úszkálni egyet a hallal. Ekkor már csutkára húzott fékkel, a zsinórt a botnál és az orsónál is lefogva téptem-tartottam a halat a felszín alatt a kajak mellett. De most mit kellene csinálnom? kérdeztem a gájdot, aki folyamatosan ott volt mellettem a közelben a csónakkal. Tegyem le a botot, a zsinórral húzzam magamhoz a halat, majd vágjam el a zsinórt a horog felett. Jött a válasz. Ez normális? Kérdeztem magamban. Húzzak magam mellé egy két méteres bikacápát a zsinórt fogva? Na nem. Javasoltam, hogy ezt inkább csinálja meg ő. Ekkor a hal újra a mélybe akart törni. Két kézzel a botba kapaszkodva a zsinórt lefogva próbáltam ettől eltéríteni, amikor is még mielőtt a gájd mellém tudott volna jönni, a cápa elharapta a zsinórt, és elúszott. Az egy órás fárasztás minden erőt kivett belőlem. Csak lihegtem, ittam, és ültem a kajakban, miközben a gájd pótolta az elveszett élőhalas végszerelékemet, és a felcsalizott horgot a vízbe eresztette. Jöhet a következő mondta. Kell a francnak még egy ilyen, gondoltam hirtelen, mivel a jiges botot alig bírtam a kezembe venni. Szóval pihenésképpen csak vontattam a csalit egy jó darabig. Aztán gondoltam egyet, mivel éreztem, hogy az erőm kezd visszatérni, hogy bemegyek a mélyebb vízre, megnézem mi ott a helyzet. Megpróbálom a mélyebb vizek ragadozóiból elcsípni még egyet.
Attól, hogy felborít, míg a bot a kezemben van, egyáltalán nem tartottam. Egy jól beállított fékkel, ha a botot a kajak orra irányában tudom tartani a borulás kizárt, mert a hal el tudja húzni, forgatni a kajakot. Azt, hogy a zsinórnál fogva húzzam oda acápát magamhoz, hogy elvágjam a zsinórt már nem vállaltam be, mert ebben az esetben már letett bottal, a zsinórt fogva kellett volna irányítanom a halat, ami ennél a méretnél, már egy hirtelen megugrással tudott volna gondot okozni. De a végén erre nem is volt szükség.
kb 50 méteres víz volt alattam. Jigeltem az élőhalvontatás mellett, de nem tudtam halat fogni. Közben beszélgettem a két amerikai résztvevővel, nekik mégiscsak több sósvízi tapasztalatuk volt. Egyszer csak megszólal az élőhalas orsó. Protokollt követve, élőcsalis botot a kezembe vettem, vártam még egy pár másodpercet és akciófékre kapcsoltam az orsót. Egy pillanatig éreztem, hogy elnehezedik, de aztán megkönnyebbült. Elkezdtem kitekerni, hogy ellenőrizzem a csalihalat, mert azt éreztem, hogy meg volt. Nagyjából fél víznél tartottam, amikor egy hirtelen rántást követően a botspicc begörbült a vízbe. Nem bírt ellenállni a csalihalnak, és miután kihúztam azt a szájából az első sikertelen akasztási kísérletkor, nem hagyta annyiban, és feljött utána, és hihetetlen vehemenciával elmarta. Szerencsém volt, hogy pont a szájába került egy horog, mert itt nyeletésről szó sem volt. A hal azzal a lendülettel, amivel lekapta a csalihalat elindult vissza a mélybe. Kapaszkodás a botba ismét. Éreztem, hogy jó hal lesz. Az elején rimánkodtam, hogy nehogy még egy cápa legyen, mert közben a rádión hallottam, hogy a Tomi is akasztott egy cápát, és már 20 perce küzd vele. A hal többször is visszatört a mélybe, de fokozatosan sikerült a felszín felé pumpálnom. 7-8 perce küzdelem után láttam meg először. Úr Isten, egy Cubera. Cubera Snapper, a panamai vizek másik ikonikus hala.
Cubera snapper. A fogaitól kissé betojtam.
Ez nem lehet igaz. Egy gyönyörű, hatalmas Cubera jött fel a kajak mellett. kb 20 kilós vöröses színű ördög, hatalmas fogakkal. Mivel azt mesélték, hogy a Cuberával óvatosan kell bánni, mert váratlanul, nagy erővel képes dobni magán egyet, és mivel dupla horgos élőhalas végszerelékem volt (a nagyobb méretű csalihalaknál jobb az akadási arány ezzel a szettel. Alapvetően a féltenyérnyi 13/0-ás horogból van még egy kötve az első horog alá kb 20 centire), így hagytam, hogy a gájd vegye ki a halat a vízből, és szabadítsa meg a horogtól, amiből csak az egyik akadt meg.
Az a bizonyos 13/0-ás circle hook.
Azután már biztonságban vissza adták a halat a fotózáshoz.
A hal elengedése nem volt egyszerű. A nagy mélységből felhúzott tengeri halaknál sokszor az úszóhólyag felfújódik, és nem képes magától lemerülni. De az itteni gájdok vérprofik. Mivel a hal fenn maradt a víz tetején, ezért egy kisméretű szakáll nélküli, vékony zsinórra kötött horgot akasztottak a szája szélébe, majd egy kiló körüli súllyal süllyesztették le a halat a fenék közelbe, ahol már a nyomás kedvező volt. A botot határozottan megemelve, a hal már szabad is volt a mélyben. Jó volt végignézni ezt a visszaeresztést, azt a gondos bánásmódot, ahogy ezzel a hallal bántak. Hálás köszönet nekik érte. Szóval a Cubera is kipipálva, mi jöhet még? Mára már remélem semmi komoly, mert kellően elfáradtam, úgyhogy csak bóklásztam a mélyebb vizes részen és a kiscsalis bottal dobálva fogtam még egy bonitot. A nagycsalis jigeléshez már nem maradt erőm. Boldogan másztam vissza a panga csónakba és elégedetten vettem búcsút aznapra a Csendes óceántól.
5. Pecanap.
Felvirradt az utolsó horgásznap hajnala. A mai napra is ugyanaz a terület volt betervezve, mint tegnap, úgyhogy panga bepakolás után csónakázás. Egy halfaj volt még, amit mindenképpen fogni akartam, mert az eddig kimaradt. Ez nem más, mint a sárgaúszójú tonhal, azaz a yellowfin tuna. Ha sikerül ezt is fogni, akkor teljes lesz a Panama SLAM, (kakashal, cubera snapper, yellowfin tuna) amit kevés vendégnek sikerül egy túra alatt teljesíteni. Szóval az utolsó nap a tonhalaké. Azért biztos, ami biztos beélesítésre került az élőhalas szett is, mivel sikerült egy bonitot fogni az elején. Az erősebb jiges botra egy 60grammos jiget tettem, és inkább a mélyebb vizek környékén bóklásztam, keresve a tonhalak esetleges látható jeleit. A kisebb jiget azért választottam, mert inkább dobálva, a felszín közelében gyorsan húzva vártam a tonhalakat. Kis idő elteltével váltottam a kiscsalis botra pihenésképpen. Hosszan dobva, hagytam, hogy a csali a fenék közelbe süllyedjen, majd lendületesen tekertem vissza a zsinórt. Egy ilyen behúzásnál kapásom volt. A mozgása a bonitoéra hasonlított, de mintha erősebb lett volna. Amikor megláttam, először bonitóra gondoltam, mert igen hasonló volt a mintázata, de sokkal nagyobb fogai voltak. White tuna, vagyis fehér tonhal volt, ahogy itt nevezik, de skipjack néven is ismert.
Fehér tonhal
A közelben horgászó amerikai javasolta, hogy cseréljem le a bonitomat az élőhalas cuccról (ami egyébként már elpusztult), így az elengedés helyett a fehér tonhal kapott egy 13/0-ás orrpiercinget. Ezután a kiscsalis boton a fémjiget lecseréltem egy bucktail jigre, amiről azt mondták, hogy tonhalmágnes, így gondoltam megpróbálom. Egy rontott kapásig jutottam vele. Visszavettem az erősebbik jiges botot, és mivel már délután volt, úgy döntöttem, hogy megpróbálok a felszíni mozgásokra összpontosítani, és így megfogni az áhított sárgaúszójú tonhalat. Szóval elindultam a kajakkal felszíni mozgást keresni. Jó nap volt, mert a halak ott randalíroztak a felszínen a környéken, így csak el kellett kapni őket. Egyszercsak egy kicsit balra előttem fröccsent a víz, így indult a jig a a rablás irányába. Mintha a Balatonon balinoznék 35-os fonottal, 150gramm dobósúlyú bottal. Mindenesetre ez a fajta dobási készség jól jött, mert talán az ötödik gyors tekerésbe belerántott valami egy határozottat, de aztán viszonylag könnyedén jött a kajak felé. Megint egy bonito, gondoltam az első pillanatban, de a kajak közelébe érve megbokrosodott. Nem, ez nem bonito, ez tonhal lesz. Amikor először feltűnt a víz alatt a hal, hirtelen csak az ezüst színű hasát láthattam, mert szomorúan konstatáltam, hogy ez is fehér tonhal lesz. Viszont mikor először áttörte a felszínt, már egyértelmű volt, hogy sárgaúszójú tonhal. Megvan a SLAM!!!!
Yellowfin tuna - sárgaúszójú tonhal
Végre, megfogtam a tonhalamat. Nem volt nagy, az az egyenméret, amiket eddig is fogtak, így megkérdeztem Bri-t (akinek a vezetékneve Andrassy, milyen kicsi a világ, apai ágon magyar nagyszülők leszármazottja) aki Josh mellett a másik amerikai volt a csapatban, hogy kell-e neki élőcsalinak, mivel Marlint szeretett volna fogni, arra pedig a sárgaúszójú a legjobb csali. Kellett, így hát elindult felém a kajakjával. Már épp mellém ért, amikor az élőhalas orsóm felvisított. Azzal a lendülettel átadtam a halat Bri-nek, menet közben.
Jobb kézben az élőhalas bot, amin visít az orsó, balban pedig a tonhal, amit menet közben vett át Bri
A videóról visszanézve, mint a váltófutás, olyan precíznek tűnt, majd kézbe vettem az élőhalas botot, és persze izgalmamban elkapkodtam, túl hamar próbáltam megakasztani. Valószínűleg egy újabb Cubera lehetett, a csalihalon található fognyomokból ítélve. Olyan gyors voltam, hogy a csalihalnak sem lett komoly baja, így folytatta a szerepét, visszaengedtem a vízbe. Megy ez a tonhalazás, hát fogjunk még egyet alapon haladtam a kajakkal keresgélve a felszíni mozgásokat. Dobástávon kívül láttam felszíni akciót, így fénysebességre kapcsolva indultam el abba az irányba. Mire odaértem, már semmi felszíni mozgást nem láttam, de azért eleresztettem a jiget. Az első dobásra nem volt semmi, így hát dobtam még egyet, amibe belevert egy rendeset a hal. Újabb sárgaúszójú. Nem állítom, hogy nagyobb volt az előzőnél, de mindenképpen erősebbnek tűnt. Nem is nagyon akarta, hogy a farkát megragadva kivegyem a vízből. Nem akartam megszigonyozni, szerettem volna ezt is kézzel kivenni. Talán a negyedik próbálkozásra sikerült elkapni.
A második sárgaúszójú is kézben.
Egy dolog hiányzott még nagyon a lelkemnek, egy popperes hal, szóval a hátralévő 1-2 órát popperezéssel akartam tölteni. Mariusz barátomtól kaptam ajándékba egy fantasztikus 17 centis 170grammos GT poppert, amit próbáltam a második napon. Olyan fröcskölést csinált a felszínen, mintha egy ember esett volna a vízbe, de sajnos a bérelt felszerelésnek túl nagy volt, nem tudtam dobni vele rendesen, így az előző nap Josh kölcsönadott egy kisebb testű, kb 15 centis poppert, amit most felkötöttem. Szépen tudtam dobni vele, és a fröcskölése is vállalható volt, úgyhogy tovább keresgéltem a felszíni mozgásokat, időnként egyet-egyet dobva a popperrel. Az egyik ilyen random dobásnál valami leszedte a poppert a felszínről. Sikerült megakasztani, de egy nagy kirohanás után leakadt, így csak sejtem, hogy tonhal lehetett. Nem adtam fel, tovább hajkurásztam a halakat. Meg is lett az eredmény, ugyanis sikerült egy csapatot utolérnem, amikor is a felszíni fröcskölések mellett ismét leszedte valami a poppert. Ezt a halat sikerült kifárasztani, meglett a harmadik sárgaúszójú, és a popperes hal is kipipálva. Mehetünk haza. Képletesen és a valóságban is, ugyanis lassan véget ért az utolsó horgásznapunk is Los Buzosban.
A háttérben a szállásunkon szakadt az eső, de mi megúsztuk
Szóltak a rádióban, hogy gyülekező, így a szanaszét lévő kajakok elindultak a "kivonási ponthoz". Én elég közel voltam, így miközben vártam a többiek érkezését, jigeltem még párat. Sikerült is fognom egy kisebb Broomtail Groupert. Ez a hal szép nagyra is meg tud nőni, szoktak is fogni 20+kg-os példányokat, de én ennek is nagyon örültem.
Broomtail Grouper
A tonhalakról azt kell tudni, hogy hogy nagyon sokszor a delfinek követik őket, így ha egy delfincsapatra bukkan valaki, érdemes utánuk iramodni, mert jelzik a tonhalak lehetséges helyét. A kajakból láttam, hogy az egyik gájd csónak irgalmatlan tempóban iramodik meg keleti irányba, ahol nem volt kajakos horgász. Pár száz méterre előttük egy delfincsapat. Tonhalak gondoltam magamban, így beletapostam a kajak pedáljába, és elindultam én is a delfinek irányába. Hiú reménynek bizonyult az az elképzelésem, hogy beérem a tonhalrajt követő delfineket, mert azok nálam sokkal gyorsabban haladtak, így pár perc után feladtam. A távolból láttam, hogy a csónak megáll, majd jött a hír a rádión, hogy fárasztanak egy bitang nagy, kb 25 kilós tonhalat popperrel, és a másik csónaknak sem ártana elindulni kelet felé, hátha beérik még őket. A másik csónakban ott ült Laci és Barna, akik csónakos pecára szavaztak az utolsó napon. El is indult a másik csónak is, és kb 1 kilométerre tőlem beérték a tonhalakat. A gájd az első dobásra megakasztotta a legnagyobb tonhalat, ami a túrán kijött, és az akasztást követően átadta a botot a Lacinak, így a túra legnagyobb hala az ő nevéhez fűződik. A tonhal 30 kilós volt, és brutális erővel küzdött. Egy ilyet azért kipróbáltam volna kajakból :) .
Laci és Barna a két brutálisan nagy tonhallal.
Szóval véget ért az utolsó pecanap is. És mérhetetlenül boldog, és elégedett voltam. Szótlanul ültem a panga csónakban a hazaúton, gyönyörködve a táj szépségében, felelevenítve az elmúlt 5 nap eseményeit.
Ezenkívül sokféle halat fogtunk még a teljesség igénye nélkül.
Jack Crevalle
African Pompano
Yellow Snapper
Bigeye travelly
Rock Snapper:
Rainbow runner:
Red Snapper:
Estére egy fantasztikus tonhal és rákvacsora várt minket, az utolsó itt Los Buzosban. Másnap reggel összepakoltuk a motyóinkat, és fizettünk. Az érkezéskor mindenkinek nyitottak egy lapot, és erre írták fel a fizetős fogyasztásokat, a megvásárolt csalikat, a felszerelés bérlés árát és a panga túrák felárait. Ez vérmérséklettől függően 700-900$ volt fejenként. Felszerelés bérlés rádióval együtt 290$, panga mothershipping listaáron 150$/fő/nap, de talán a karácsonyra való tekintettel nekünk most csak 100$ volt, így a 3 napos pangázás +300$-ba került. Csalivásárlások +100-200$, és a borravaló. Ennél a pontnál volt egy kicsi keserű szájízünk. A szokásokat nem ismerve konkrétan rákérdeztem, hogy ezzel mi a helyzet. A válasz az volt, hogy fejenként 300$ jattot várnának. Ezt azért sokaltuk, így 150$ jattot adtunk fejenként. Egyébként mindent egyben a végén helyben bankkártyával ki tudtunk fizetni, úgyhogy erre nem kellett külön kp-val készülni.
Másnap reggel fél 10 körül megérkezett Romel, a kedvenc panamai buszsofőrünk, így hát elérkezett a búcsú ideje. Barátként váltunk el egymástól, mind a Los Buzosi személyzet, mind a két hozzánk csatlakozó amerikai horgásztól, és bepakoltuk a csomagokat a buszba. A visszaút viszonylagos csöndben és nyugalomban telt, az élményekbe temetkezve néztünk ki az ablakon. Bő 6 óra múlva megérkeztünk a Milán Hotelbe, ahol volt még egy éjszakánk, és Panama cityben még egy napunk, mert a gépünk csak másnap este indult.
Még kiutazás előtt felvettük a kapcsolatot Áts Mártonnal, a panamai magyar alkonzullal, aki nagyon megörült, hogy egy magyar csapat látogat el Panamába, így megbeszéltük hogy közösen töltjük el a repülőgép indulásáig a napot. Így a kedvenc sofőrünkkel megbeszéltük, hogy szombatra kibérelnénk buszostól együtt. Reggeli után 9 órakor várt minket, és megkértük, hogy vigye ki a csapatot a fővárostól kb 30 perce található üdülőhelyre Gamboa-ba, ami az őserdőben, egy édesvízű folyó partján található festői környezetben. A folyó belefolyik a Panama csatornába, ahol köztudottan élnek krokodilok, így nincs kizárva, hogy felúsznak ebbe a folyóba is.
Gamboa
Visszafelé 11 órakor találkoztunk Marcival, az óváros szélén, aki egy rögtönzött idegenvezetéssel kalauzolt minket egy rövid sétára az óvárosban, majd dél körül irány a halpiac. A halpiac egy ikonikus hely, már csak azért is,mert körbe van véve kis kifőzdékkel. A választék mindenhol nagyjából ugyanaz, így miután körbesétáltunk, leültünk egy asztalhoz. Langusztát akartam enni, meg seviche-t, ami egy ecetesen, hagymával tartósított sokféle tengeri kütyüből készíthető helyi specialitás. Én polip seviche-t kértem, Tomi garnélásat. Mellette rendeltünk vagy 5 langusztát, meg meg még vagy 3 -4 féle tengeri kaját (polipot, garnélát, scampit) A languszta megrendelését követően a szakács átment a szomszédos halpiacra, megvette a legnagyobb langusztákat (mivel hogy a legdrágább, 40$-os langusztát kértük). Mielőtt a serpenyőbe kerültek volna, azért kihozott egyet megmutatni.
Az ebédünk előtte:
Elkészítve:
Persze a panamai sör is ott volt az asztalunkon folyamatosan. Nagyon finom volt minden, ezt nem szabadott volna kihagyni. Az ebéd után visszasétáltunk az óvárosba, és Marci tanácsára betértünk egy kézműves ajándékboltba, ahol a helyiek gondoskodtak, hogy a maradék pénzünket is elköltsük hűtőmágnesre, meg más ajándékokra. Visszatértünk a buszhoz, elbúcsúztunk Marcitól, majd a szállodába (ahol kértük, hogy két szobát hagyjanak meg nekünk és a csomagjainknak) gyorsan lezuhanyoztunk, átöltöztünk és kibuszoztunk a reptérre. A Panama városi buszozásért óránként 40$-t fizettünk, plusz fejenként 8$ volt a szálloda reptér transzfer.
A hazaút majd két órával rövidebb volt Amszterdamig, de ott meg kellett várnunk a csatlakozást, így a tervezett időben nagyjából fél 5 körül landolt a gépünk vasárnap Budapesten.
"Trip of the lifetime" mondják Los Buzosban, azaz életet túrája lesz, ha eljössz ide. Azt gondolom igazuk van, nekem legalábbis biztosan az volt, olyannyira, hogy azóta is visszavágyom, és mivel ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül, így 2022 januárban vissza is megyünk. Ha átélnéd, csatlakozz te is. A pontos dátum valamikor nyár elején lesz meghatározva. Addig is ha van kérdésed, keress bátran.
Trailer video:
Kakashal fárasztása: