Zalaszentmihály reload

Már alig vártam, hogy ismét a Zalaszentmihályi Öreg tavon kergessem a csukákat. A tavalyi évben kétszer sikerült eljutnom ide, az egyik alakalommal a "mennyben", másodszor a "pokolban" jártam a fogott halak számát tekintve, de eldöntöttem, hogy visszatérek, és hozok magammal még néhány kajakost is. Hatalmas várakozással teltek április első napjai, de azért csak elérkezett a várva várt 17-e.

6 elszánt horgász érkezett meg reggel negyed 8 magasságában a tópartra, és megkezdődött a pakolás, a kajakok felkészítése. Komoly Jackson kínálat vonult fel. A Big Riget Peti vette kezelésbe, Attilának a Cuda14 jutott, Gergely hozta Cruise12-esét, Barna egy RTM kajakkal támadott, míg a én a kisfiammal a kétszemélyes Big Tunában helyezkedtünk el.

Az első lépés a kajakok felszerelése volt.

A Jackson kajakok híres, magas és alacsony pozícióban is használható deréktámasszal ellátott ülése biztosította a kényelmünket.

Startra készek! A BlackPak szerelékes láda garantálta, hogy a felszerelésünk, csalisdobozaink kellő biztonságban utazhassanak velünk, a VisiCarbon Pro világtó rúd a YakAttack zászlóval pedig segített abban, hogy már messziről is láthassuk egymást a tavon. A PanFish kameratartó emelte a GoPro kamerát a megfelelő magasságba az ideális felvételekért.

Vízreszállás. Itt még aránylag szélcsend volt.

Egymás után csúsztak a kajakok a vízbe.

Barna is vízre szállt.

A Cruise12 is gyönyörűen szelte a hullámokat, legfőképpen akkor, amikor a telefon helyett az evező volt a kezünkben:)

A kamera beállítva, jöhetnek a halak!

De a halakat megelőzve megérkezett a szél, ezért igyekeztünk olyan helyet keresni, ami szélárnyékosabb. Na nem azért, mert tudományosan megalapozott kutatási eredményekkel tudjuk igazolni, hogy ilyen időben a csuka a szélárnyékos helyet szereti, hanem mert sokkal kellemesebb volt így horgászni. A csapat szétszéledt a tó hátsó, viszonylag szélárnyékos öblében. Tavaly ez az öböl adta a legtöbb halat, így a szél mellett ez az érv is sokat nyomott a latban.

Méterről-méterre fésültük át a nádszéli vizeket.  A kisfiam kisebb méretű woblerekkel, próbálkozott, én mindenképpen szerettem volna tesztelni két új szerzeményemet, ezért én a nagyobb csalikkal kezdtem dobálni. Lassan egy órája vizen voltunk, amikor a kajak közvetlen közelében elnehezedett a gumipisztráng, és legnagyobb meglepetésemre egy másfeles süllő ficánkolt a zsinór végén.

A horogszabadítás és fotózást követően gyorsan visszakerült a vízbe. A gyönyörű, méregzöld, tőzeglápos süllő búcsúzóul még pózolt egyet a kamerának!

Bejártuk az öböl többi részét is, de halat nem találtunk. A szél viszont fokozatosan erősödött, így egy 10 perces erőltetett szembeszeles evezést bevetve átsiklottunk a tó ellentétes, szélcsendes végébe. Oda igyekeztünk, ahol tavaly a leggyengébb napon az egyetlen csukeszt sikerült kiimádkoznom a vízből. Csalicsere. Egy jerkbait került a drótelőke kapcsába, és már repült is a nádfal tövébe. A második dobásra egy érdekes ütést éreztem, majd semmit, de egy méterre a kajaktól már határozottan nyúlt rá a kölökcsuka a csalira.

Hátulról támadta a csalit, csak a hátsó horog akadt a szája szélébe. Fotó, aztán had ússzon!

A Big Rigben nehezen állja meg az ember, hogy ne álljon fel, és ne tesztelje a stabilitását. Peti sem volt ezzel másképp és kihasználva a rövid szélcsendesebb időszakot, egy kis stand up fishing bemutatót tartott.

A szél folyamatosan erősödött. Miután a nádfalat végigdobáltuk a szélcsendes oldalon eredmény nélkül, gondoltam, próbáljuk meg a nyílt vízen található nádszigetek környékét, mivel a parti nádfal üresnek bizonyult. Visszatértem az albínó gumipisztránghoz, és találomra elküldtem a nyílt víz irányába. Szakszosan húzva, meg megállítva vezetgettem gyönyörködve a tó egyre szelesebb arcában, amikor egy határozott rávágást követően visszatértem a jelenbe, és megakasztottam a harmadik halamat. Hát ez sem lett 10 kilós, de a kedvemnek jót tett, mivel már kezdtem feladni.

Egy gyors fotót követően ment ő is vissza.

Ez volt az utolsó vigyor a képemen, mert olyan irgalmatlan szél kerekedett, hogy a további próbálkozásoktól majdhogynem a kedvünk is elment. A "kikötő" felé vettük az irányt, meg megállva dobáltuk a kiszemelt helyeket, de több akcióban nem volt részünk. Hacsak nem abban, hogy egyre gyakrabban kellett a kalapom után kapni, mert le akarta fújni a szél a fejemről. Feladtuk. Néma megegyezés volt ez a csapaton belül, hisz gyakorlatilag egyszerre indultunk el, hogy partra szálljunk.

Nem kellett a zászlókat beállítani a fotózáshoz, a viharos szél tette a dolgát.

Egy újabb kalandon vagyunk túl a Zalaszentmihályi Öreg tó vendégeként. Még mindig nem sikerült megfejteni a titkát. A társaim közül Attila fogott egy hasonló méretű csukát, illetve Barnának sikerült dupláznia. Sajnos a kisfiam sem tudott halat fogni, ettől függetlenül kitartóan szűrte a vizet, és készítette a fotókat. Köszönet neki ezúton is még egyszer. Azt talán elmondhatjuk, hogy ezen a napon a nagy csalik jobban érdekelték a csukeszokat, mint a kisebbek, de a tutit nem sikerült megtalálni. Na majd legközelebb!